előző lap

Keresem, kutatom községünk jövőjét, mert érdekel, s ha már erre a vidékre születtem, a néhány évtizednyi életem alatt szeretném legalább megismerni. Kíváncsi vagyok és tudni akarom, hogy merre tartunk, legfőképpen azért, mert nem tudom. Hiába a községvezetői „hatalom”, és az a megtiszteltetés, hogy formálhatom községünk jövőjét, de…! Ki vagyok én! Az, aki mindent tud? Mert, ha mindent tudnék, akkor azt is tudnám, hogy az elkövetkező időszakban mi fog történni. Akkor, most mi az igazság? Én formálom a jövőt, vagy csak úgy gondolhatom, hogy igen? Arcok! Ha tényleg abba az eszméletlen hibába esnék, hogy mindenhatónak gondolnám magam, még akkor se ítéljetek el, inkább vessetek keresztet, és óvakodjatok ettől. S ha már szóba hoztam a kutatást, biztosítani szeretnélek arról, hogy valóban fürkészem az örökkévalóságot. Szeretném úgy látni a világot, ahogy van, mert akkor nem csalódok, és inkább sikeresnek vallhatnám magam. Nyilván emberek vagyunk, a magunk gyarlóságával, azzal, hogy nagyon sokszor azt akarjuk látni, ahogy nincs, sőt, a gyengeségünk jeléül még számon is kérjük. Ez történt a legutóbbi tanácskozáson is, hogy a kollégától azt vártam, amit nem tudott nyújtani. Azt vártam, hogyha egy községfejlesztő program javaslatot elutasít, akkor helyébe legalább egy másikat ajánl. Azt vártam, hogy a személyeskedés ízű felszólalása helyett vázol egy általa fenntarthatónak vélt, községszintű energiagazdálkodási stratégiát. Úgy gondoltam, hogy, a több évtized alatt felhalmozódott bölcsessége készteti a nézeteltérésünk kivesézésére, akár elegánsabb módon. Csalódtam, de nem benne, hanem magamban. Mert százszor megfogadtam, hogy ember számba veszem, és nem fogok emberhez nem méltó módon reagálni, és lám, lám mégis!  Istenem! Megváltozhatok?

Kapcsolódó képek