előző lap

Zenés összeállítással és közösen megfogalmazott üzenettel búcsúztak alma materüktől csütörtökön délelőtt a csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola végzős növendékei. Az ünneplés után a tizenhat, nyolcévnyi tanulmányt lezáró fiatalra életük első komoly megpróbáltatása vár: már hétfőn kezdődnek ugyanis a képességvizsgák, amit majd a középiskolai felvételi követ.

 

Tizenhat végzőstől köszönt el az iskola munka- és diákközössége

Az ünnepség bevezetőjeként Bíró Éva, a tanintézmény igazgatója szólt a jelenlevőkhöz, hangsúlyozván, nem búcsúztatják a végzősöket, hanem útjukra engedik őket. Ettől a pillanattól kezdve mindenkinek a saját útját kell járnia. Kifejtette, a megpróbáltatások, nehézségek közepette nem szabad megfeledkezni arról, hogy az igazi emberi érték az, ami számít. Majd többek között néhány jótanácsot is megfogalmazott a ballagók számára: „Le kell szokni a negatívizmusról. Értékelni kell azt, ami jó, még ha kevés, akkor is. Nem szabad mindenben a rosszat látni” – magyarázta az intézményvezető. Meglátása szerint még fontos lenne az is, hogy ne legyünk irigyek az életben, hanem örüljünk egymás sikerének, és bízzunk sikereinkben, hiszen sorsunk kovácsai mi magunk vagyunk.

A továbbiakban a kisebbek nevében Gál Fanni, Tankó Babics Henrietta, Sándor Mónika, Fazakas Borbála köszönt el a végzősöktől, a nyolcadikosok részéről pedig János Emőke, Căzăcuțu Sarolta, Dombi Tamás, Császár Endre és Bíró Zoltán búcsúzott diáktársaktól, tanároktól egyaránt.

Már csak pár nap a vizsgákig

A tavalyhoz képest egy héttel korábban szembesülnek a záróvizsga nehézségeivel a végzősök. Az utolsó száz méterhez érkeztek az éppen elballagó nyolcadikosok, már ami az országos felmérésre való felkészülést illeti. A tanügyminisztérium által közzétett program szerint a nyolcadikosok országos felmérése június 11-én kezdődik a román nyelv és irodalom vizsgával. Június 13-án szervezik meg a matematika vizsgát, június 14-én pedig magyar nyelv és irodalomból kell bizonyítaniuk a diákoknak. Az első eredményeket június 19-én függesztik ki, és aznap este hét óráig nyújthatnak be óvást a jegyükkel elégedetlen vizsgázók. Az újrajavítások után a végleges eredményeket június 23-án teszik közzé. Mint ismeretes, az országos felmérés eredménye a nyolcadikosok középiskolai felvételi jegyébe számít bele az öt-nyolc osztály tanulmányi átlagával együtt.

Szólj hozzá!