előző lap

Abban bízok, hogy csak átmeneti néhány napig tart ez az állapotom. Azt sem tudom megállapítani, hogy melyik porcikám óhajtaná hamarabb feladni? Olyan passzban érzem magam, mintha az utolsó perceimet erőltetném. Na, de nem annyira drámai a helyzet, nehogy valaki félreértse, igyekszem még valamennyit kenet nélkül eltölteni. Csak az történt, hogy szombaton a Winter Classic elnevezésű, helyi, tízesek közötti jéghoki bajnokság egyik résztvevője voltam (nem merem mondani, hokistája, mert akik tudnak hokizni, akkor azokat, hogy nevezik?). Azt is meggondoltam, a sors április elseji tréfát akart-e velem űzni, mert, ha igen, nagyon bejött. Azt tudtam, hogyha rövid a kardod meg kell toldani egy lépéssel, csak arra nem számítottam, hogy rég, talán soha nem játszódtam hokibajnokságban, sem négy mérkőzést egy nap. Viaskodom is magamban, mert ha az a megtiszteltetés ért, hogy a Felszeg csapat tagjává fogadtak, akkor a csapatért harcolni kell, mindenképp az Újfalu, az Egervára, azaz a Vasúton felülieket, na meg a Hidvég csapatát is magunk mögé szerettem volna kényszeríteni, még annak az árán is, hogy igyekezetemben majd halálra erőltettem magam. Amit már két napja furcsállok, a lényeg, hogy bármennyire is fizikailag „tönkretett” nem érzek semmi haragot, sőt, szellemileg kimondottan jól érzem magam. Azzal is überelve, hogy az elmúlt hetek gondjainak felejtésére kellett is. Így hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult az esemény megszervezéséhez, lebonyolításához. Ismételten, akár a bőrömön is meggyőződhettem arról, hogy közösségünkben van erő, van tartalék, és amennyiben közös nevezőre jutunk, azaz a községfejlesztési stratégiánkat jól megfogalmazzuk, és ezzel a hozzáállással harcolunk is érte, csakis szép, jó és vonzó lesz Csíkmadarason élni. Azt mondhatjuk, akár a végelgyengülésünkben is kitűnően fogjuk érezni magunkat.

Kapcsolódó képek