előző lap

Nyilvánosságra hozta a fejlesztési minisztérium a 2. Nemzeti Helyi Fejlesztési Program (PNDL) következő négy évre szóló finanszírozási listáját. Az ebben foglaltak szerint Csíkmadaras három pályázata révén több mint 21 millió lejt fordíthat beruházásokra.

 

Ha minden jól megy, akár 7 millió eurót is költhetünk beruházásokra 2020-ig

Szerdán vált ismertté a finanszírozásról szóló szakminisztériumi döntés, a hivatalos értesítést ma, azaz csütörtökön kapta meg a községháza. Ennek értelmében három pályázatot támogat az állam az említett program keretében.

Több mint hatmillió lejt fordíthatunk például a vízhálózat bővítésére. Ennek során a Kismadaras patakán befogott vizet terelnénk a már kiépített vízhálózatba, a rácsatlakozás a „Boroséknál” néven közismert falurészen történne. Összesen nyolc kilométeres vezetéken érkezne a víz a már meglévő hálózatba, a nyomvonal mentén 200 köbméteres tartály, illetve tisztítóállomás is létesülne. A beruházás révén azt reméli a községvezetőség, hogy jobb minőségű ivóvízhez juthatnak a település lakói.  A kormány által biztosított pénzalap 6,01 millió lej, az önkormányzat által fedezendő önrész 265 ezer lej körül mozog, ezek az összegek az áfát is tartalmazzák.

Egy másik projekt keretében 834 ezer lejből (az összeg az áfát is tartalmazza) újulna meg a község vasúton aluli közvilágítása. Az elképzelések szerint 3045 méteren történne a felújítás, és 87 új villanyoszlop elhelyezésével járna. A kormány által biztosított pénzalap 784 877 lej, a község önrésze pedig 50 ezer lej.

Közel 15 millió lejből történhet meg a település úthálózatának további rendbetétele. Itt azokról az útszakaszokról van szó, amelyek kimaradtak a Felcsíki Integrált Projekt keretében jelenleg zajló aszfaltozási munkálatokból. A tervek az aszfaltozáson kívül a villanyhálózat földbe helyezését, illetve a közvilágítás felújítását is tartalmazzák az érintett szakaszokon. A kormány által nyújtott támogatás 14,66 millió lej, míg közel 300 ezer lejt tesz ki a község által biztosítandó önrész.

A szakminisztérium utasítása szerint a kivitelezési dokumentációt november 30-ig kell elküldeni Bukarestbe. Amennyiben ezek rendben találtatnak, akkor ez év végéig, azaz december 31-ig kell megkötni a finanszírozási szerződéseket.

Még két elbírálásra várunk

További, kevéssel több, mint tíz millió lejes támogatásra van kilátás, amennyiben a következő néhány hetes időszakban pozitívan bírálják el a Vidéki Befektetéseket Kifizető Ügynökséghez (AFIR) leadott további két pályázatunkat. Ez esetben a zetelaki erdei út, illetve a napközi épületének felújításáról van szó. Az előbbi munkálat becsült értéke 8 millió lej körül mozog, míg a napközi rendbetételét 2,6 millió lejre becsülték a tervezők, ezekről a projektekről itt már részletesebben beszámoltunk.

7 millió euró?

Amennyiben az említett utolsó két pályázat is pozitív elbírálásban részesül, akkor állami és EU-s finanszírozás révén hozzávetőlegesen 32 millió lejt, azaz több mint 7 millió eurót költhetünk Csíkmadarason fejlesztésekre 2020-ig.  

Szólj hozzá!