előző lap

Jó ütemben haladnak a csíkmadarasi mezei utak felújítási munkálatai. A Terelő részen a szükséges munkálatok több mint felét végezték el, Dudor felől pedig kétharmadánál tart a kivitelezés. Úgy látszik, sikerült megoldást találni a bekötőutak kérdésére is.

 

Gépek a mezei utakon. Zajlik a felújítás

A beruházás állapotáról Péter Dávid alpolgármester tájékoztatott. Mint említette, a Terelő felöli részen az útalap utolsó rétegeit terítik le, emellett folyamatban van a hidak és átereszek cseréje. Dudorban már 70 százaléknál tartanak a munkálatok. Az útalap véglegesítésén kívül még néhány átereszt kell megépíteni, ugyanakkor két kilométer hosszúságban, ahol lejtősebb az út, betonsáncot fog kialakítani a kivitelező. Szintén tudni kell, hogy ezen a részen 23 leállósáv készül, természetesen itt is kicserélik az átereszeket, ahol pedig a víz elmosta a már kialakított útfelületet, ott újratömörítik, és még jobban megerősítik azt.

Fontos információ, hogy a felújítandó mezei utak teljes hosszában 40 darab letérőt alakítanak ki, ezeket 315-ös átmérőjű korrugált csövek sáncba történő lefektesével oldják meg, így biztosítva a mezőgazdasági területek megközelítését. A lehajtó utak csatlakoztatása nem szerepelt a projektben, ezt önerőből oldja meg az önkormányzat. „Hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezek a mezei utak jó minőségűek, és hosszútávon fenntarthatóak legyenek. Ezért fordítottunk ilyen nagy gondot az alapozásra” – fogalmazott Péter Dávid alpolgármester. Hozzátette, ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, a lakosságnak is oda kell figyelni arra, hogy ne rongálják a már felújított útszakaszokat, illetve, hogy ne szántsanak bele a kiásott földsáncokba.

Mint arról már többször írtunk, Csíkmadaras önkormányzata még  2011-ben nyújtotta be azt a pályázatot, melynek révén az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (FEADR) az Országos Vidékfejlesztési Programon keresztül igényelt támogatást a mezei utak felújítására. Akkor az illetékes szakhatóság el is fogadta a pályázatot, a támogatási összeget áfa nélkül 803 ezer euróban határozta meg, a beruházás teljes értéke áfástól 999 995 euró. Az uniós támogatás mértéke a beruházás 100 százalékát fedezi. A későbbiekben azonban, források hiányában, elmaradt a finanszírozás a pályáztató részéről, így a projekt holt vágányra került. A gyulafehérvári Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség tavaly októberben végül is arról értesítette a községházát, hogy vannak pénzalapok a korábban benyújtott pályázatra. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a helyiek által Dudorként és Terelőként ismert, hozzávetőlegesen 12 km hosszúságú mezőgazdasági utakat felújítják. Azaz újraalapozzák, makadámborítással látják el. A nyomvonalon mellékutakra való letérések, átereszek, hidak, illetve esővíz elvezető sáncok is épülnek.

Szólj hozzá!