előző lap

Végre elkezdődött az, amire a csíkmadarasiak oly régóta várnak: az infrastrukturális beruházások utolsó szakasza zajlik a községben.

 

 Az ivóvíz és szennyvíz csatornarendszereink kiépültek, a vasúton felüli utcai közvilágítás megújult. Most pedig a Felcsíki Integrált Projekt révén a főbb községi utak aszfaltozása zajlik. Reményeink szerint további pályázatok révén a mostani aszfaltozásból kimaradt kisebb útszakaszok rendbetétele is megtörténik, illetve a vasúton aluli közvilágítás is új köntöst kap. Összességében elmondható, a községnek elkészül az alapinfrastruktúrája, a munkálatok befejeztével pedig szebb és rendezettebb falukép fogadja majd az ide látogatókat. Ámde hogy ez így is maradhasson, az önök pozitív hozzáállására, sőt, közreműködésére van szükség. Másképpen mondva, felkérjük önöket, vegyék ki részüket a most zajló folyamatokból. Hogyan tehetik ezt? Oly módon tudnak kérésünknek eleget tenni, hogy a következő néhány szűk hónapban megoldják rácsatlakozásaikat az ivóvíz- és szennyvíz-hálózatra. Rendkívül fontos lépés ez, hiszen a felsorolt munkálatok végeztével, pályázatból megvalósított beruházásokról lévén szó, legalább öt évig nem lesz lehetőség olyan jellegű munkálatra, ami az út- illetve járdaburkolat megbontásával jár. Ugyanakkor a községvezetőség szándéka az, hogy az alapberuházások elvégeztével ne hasonlítson egy örökös építőtelepre a község. Ehhez kérjük az önök segítségét!

Kérjék a csatlakozást a szennyvíz-hálózatra! 

A csíkszeredai Harvíz Rt. Térségi víz- és csatornaszolgáltató arról értesíti a lakosságot, hogy a Hargita megye víz-, és szennyvíz-hálózatra történő csatlakozásnak a lépései a következők: a csatlakozni kívánó lakó értesíti szándékáról a Harvíz Rt. felcsíki munkapontját a 0758060493-as telefonszámon. A Harvíz Rt. munkatársai kiszállnak a helyszínre felvenni az engedély kiállításához szükséges adatokat. Az engedély díjának a kifizetése a helyszínen történik, ennek értéke kedvezményesen 80 lej. A hálózatra történő csatlakozást bármelyik szakcéggel el lehet végeztetni. A munkálat befejezése után értesíteni kell a Harvíz Rt.-t a már említett telefonszámon, a szolgáltató munkatársai a helyszínen ellenőrzik a bekötést és megkötik a szerződést.

Szólj hozzá!