előző lap

Immár rendszeressé kezd válni Csíkmadarason, hogy időszakonként meg lehet szabadulni a feleslegessé vált, illetve meghibásodott elektromos hulladéktól. A Rorec Egyesület ugyanis, Csíkmadaras Polgármesteri Hivatalával közösen, immár harmadik alkalommal tart a községben elektronikaihulladékgyűjtő napot, ezúttal pénteken, szeptember 29-én.

 

Idén is leadhatjuk a feleslegessé vált elektronikai eszközeinket

A partnerintézmény közlése szerint, az érdekeltek pénteken 10-17 óra között adhatnak le bármilyen, árammal vagy elemmel működő készüléket a községháza mellett felállított gyűjtőpontnál.

Minden leadott nagyméretű készülék után ajándékutalványban részesülnek a lakók. Eszerint az ép formában leadott fagyasztóládákért, hűtőszekrényekért, kombinált hűtőszekrényekért, mosó- és mosogatógépekért húszlejes ajándékutalvány jár. Az ép formában leadott 30 kilónál súlyosabb elektronikai készülékekért egy darab tízlejes ajándékutalványt kap a leadó.

Abban az esetben, ha nagyméretű elektromos hulladékot szeretnének leadni a Rorec Egyesület háztól vagy intézménytől való ingyenes szállítást bocsájtanak a rendelkezésre. Cégektől  és intézményektől való ingyenes átvétel esetén, használatból való kivonásról szóló jegyzőkönyvet is készít az egyesület. E szolgáltatás igénybevételéért kérjük tárcsázzák a a 0741 233 257-es telefonszámot.

A 0800 444 800 ingyenes zöld szám minden esetben a lakosság rendelkezésére áll, amennyiben szeretne megszabadulni elektronikai és elektromos hulladékától, bővebb információt szeretne a gyűjtőpontokról, mikor van a következő elektromos hulladékgyűjtés a településen és a környéken!

A kampány teljes szabályzata a www.rorec.ro oldalon található meg.

A Rorec egyesület honplapján, www.rorec.ro, közösségi oldalán facebook.com/AsociatiaRoRec többet megtudhat arról, hogy miért, milyen formában és hogyan kell az elektromos hulladékot megfelelően leadni annak érdekében, hogy egy tisztább környezetben éljünk.

A Rorec Egyesület, egy non profit szervezet, melynek alapító tagjai a 11 európaszerte legismertebb és a román piacon aktív szerepet betöltő elektromos és elektronikai készülékek gyártói. A Rorec Egyesület küldetése, hogy a gyártó cégek felelősségét átvállalja és az európai törvényeknek megfelelően, megszervezze az elektromos és elektronikai cikkek összegyűjtésének, tárolásának és újrahasznosításának a folyamatát.

Szólj hozzá!

Kapcsolódó képek