előző lap
Pedig ékes magyar nyelven szoktam magyarázkodni! Érdekes is lenne németül magyarázkodni! Ha már mindenáron szóra akar bírni a társaság(ne mondjam szektának, mert arra haragusznak), értük megismétlem, amit már többször is elmondtam! 1. Azzal, hogy fényes nappal álmélkodunk a főút menti térrendezésről, nem igazán lesz meg. S hogy milyen formát kellene öltsön a falukép, tényleg embere válogatja. Amennyiben a következő községvezetés szegénységi bizonyítványként évente akar járdaépítéssel előrukkolni, azt nagyon sajnálnám. Ellenben vannak helyek itt, egy napi járásra Madarastól, érdemes odafáradni, és inpirálódni, hogyan becsülik meg egymást a falustársak azzal, hogy értelmetlenül, sem a kezük, sem a szájuk nem jár! 2. A főút mentét az elkövetkező időszakban legkevesebb 5, azaz öt alkalommal fogjuk felásni! 3. Tisztelettel kérem az "alakot", hogyha teheti, van bennem egy kis körömfeketényi jó, s inkább azt piszkálja ki! Amúgy ilyen agyalágyultságot, mármint az elkapkodott útmente rendezést látva szomorú lennék. Főleg akkor, ha nem tudnám, hogy a csorbult községvezetés tudja a dolgát, és lesz főútmenti rendezés úgy, ahogy a nagykönyv írja! Uff!

Kapcsolódó képek