előző lap

A hazai törvénykezés miatt egyelőre kevésbé éri meg napelemes rendszereket telepíteni háztartásokban. Hogy miért van ez így? Erre a kérdésre kaptak választ, illetve további hasznos információkban részesültek azok, akik szerdán este részt vettek a Pletycafféban megtartott előadáson, amelyen a háztartások energiatermelésről esett szó.

 

Az országos szolgáltató egyelőre térítésmentesen veszi át a háztartások által termelt energiatöbbletet. Igazságtalan törvénykezés

Az előadás felvezetéseként Bíró László polgármester beszélt arról, hogy Csíkmadarasnak kitűnő forrásai vannak energiatermelés terén. Hiszen nem csak a vízerőmű épült meg, hanem ennek kapcsán több más projektet is sikerült nyélbe ütni. Például Madaras mellékét sikerült villamosítani, ezzel több mint ötven hétvégi ház energiaellátását oldották meg. Ugyanakkor természetbarát megoldásként földalatti vezetékkel villamosították a Madarasi Hargitát. „Ha már ilyen projektjeink vannak, és ezek által tudást és tapasztalatot halmoztunk fel, miért ne keressnénk a további lehetőségeket a beruházásokra” – említette az előadás apropójaként az elöljáró. Hozzátette, a községben is egyre többen keresik az alternatívát a fafűtésre, ebben a törekvésben segíthet az est előadója is.

Ezt követően Mészáros Csaba, a csíkmadarasi Aqua Energia Rt. ügyvezetője vette át a szót. Mint az elején fogalmazott, nemrég tért haza egy országos méretű energetikai konferenciáról. Ezen a szakemberek egyetértettek abban, hogy a következő 10-15 évben a földgáz lesz a legolcsóbb és leghozzáférhetőbb energiaforrás. Azt követően azonban egyre nagyobb teret fog hódítani a villamos energia, legalábbis a tendenciák ezt mutatják.

A napelemes rendszerekre kitérve elmondta, az lenne az ideális, ha az ezeket felszerelő természetes személyeket ne csak fogyasztóként, hanem termelőként is elfogadják. A jelenlegi törvénykezés azonban ezt nem teszi lehetővé. Magyarázatképpen kifejtette, a tapasztalatok azt mutatják, a csíki térségben egy 10 kilowattos rendszer nyáron 110 százalékos teljesítményt nyújt, ősszel és télen ez a teljesítmény nem haladja meg a 25-30 százalékot. „Télen legtöbb harmadát termeli, és pont az a probléma, hogy a többlettermelésre télen lenne szükség. Más országokban ezért vezették be a kompenzációs rendszert” – magyarázta a szakember. Hozzátette, Magyarországon például ez úgy működik, hogy a nyáron megtermelt többletenergia értékét, amit a háztartás nem használ fel, és kimegy az elosztó hálózatba, a szolgáltató télen levonja a fogyasztói számlákból. Ez Romániában egyelőre még nem működik, ám reméli, hogy ez hamarosan változik. Azt is elmondta, az energiatöbblet tárolására ugyan megoldást jelentenek az akkumulátortelepek, azonban háztartások esetében, a magas költségek miatt, nem éri meg ezekbe fektetni.

Mészárostól azt is megtudtuk, a háztartások esetében 5-10 kilowattos napelemes rendszereket érdemes telepíteni, a beruházás költsége kilowattonként eléri az 1000 eurót. Egy kilowatt egyébként évente 1000 kilowatt áramot termel. A szakember szerint nem érdemes a drágább rendszereket megvenni, mert egy olcsónak is majdnem ugyanolyan jó a hatásfoka, és a befektetés megtérülési ideje is rövidebb.  

Szólj hozzá!

Kapcsolódó képek