előző lap

Kormánypénzből kerülne sor a csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános iskola régi épületének a teljes körű felújítására, illetve az udvarrendezésre. A beruházásra a forrásokat, a főút menti járdákhoz hasonlóan, a Nemzeti Helyi Fejlesztési Program (PNDL II.) keretében pályázná meg az önkormányzat.

 

Új köntösbe öltözne az épület

A fejlesztési minisztérium nemrég tájékoztatott arról, hogy a tavaly útjára indított programban megmaradt összegek újraosztására készül. A főút menti járdák megépítésével kapcsolatos dokumentáció előkészítésével párhuzamosan a helyi iskola régi épületének a teljeskörű felújításának pályázata is készül, hiszen ezt a munkálatot is kormányzati forrásból szeretné finanszírozni a községvezetőség.

A tervek alapján az előtér és bejárat felújítás részeként sor kerülne az iskola kertjének felújítására, lebontására, a kisbejárathoz székely kapu kerülne, a masszív kőkert helyett üde, nem túl magas jól megmunkált fakert, mely Kiss Ferenc szobrát nem takarja, előtérbe helyezi. A széles bejáratnak meg kell maradnia. Az iskola bejáratának átalakítása, lépcsőbejárat felújítása, lépcsővédő kieresztéssel, faragott gerendákkal. A csatornalefolyókból kiáramló esővíz elvezetése lenne még fontos feladat.

A főépület teljes rehabilitációja során többek között a következő munkálatokat végeznék el: a belső előszoba alapjának felújítása, a kipárolgások megszűntetése. Ablakcsere, hőszigetelt ablakokra. Teljes cserépcsere, a tető renoválása. Az iskola külső falának renoválása, meszelése, a belső terek teljes körű felújítása.

Mindezek mellett a belső udvar is teljes felújításon esne át, az elképzelések szerint egy megfelelő szabadtéri sportpályát is kialakítanának. A beruházás értéke áfa nélkül megközelíti a 670 ezer euró. A pályázati dokumentációkat október 8-ig kell leadni.

Szólj hozzá!