előző lap

Szokatlan időpontban, ma reggel 7 órára gyűlt össze Csíkmadaras önkormányzati képviselő-testülete. Az azonnali tanácsülés témája az 1,7 km-es terelőút és az iskola felújítása volt.

 

Hétfőig kell leadni az iskola főépületének felújításával kapcsolatos pályázati dokumentációt

A képviselők sürgős összehívását többek között az tette szükségessé, hogy elkészült a Kiss Ferenc Általános Iskola főépülete felújításának pályázati anyaga, a dokumentációt jövő hétfőig kell leadni a Regionális Operatív Program keretében. Ehhez viszont elengedhetetlen a testület jóváhagyó döntése.

Mint arról már többször is beszámoltunk, több mint két évvel ezelőtt fogalmazódott meg az igény, hogy teljesen fel kellene újítani a helyi iskola főépületét és udvarát.

A beruházás során a tanintézmény főépületének felújítását, az iskolai környezet rendezését, illetve a belső sportpálya kialakítását szeretnék megvalósítani.  Az előtér és bejárat felújítás részeként sor kerülne az iskola kertjének felújítására, lebontására, a kisbejárathoz székely kapu kerülne, a masszív kőkert helyett üde, nem túl magas jól megmunkált fakert épülne, mely Kiss Ferenc szobrát nem takarja, előtérbe helyezi. Az iskola bejáratának átalakítása is megtörténne, lépcsőbejárat felújításával, lépcsővédő kieresztéssel, faragott gerendákkal. A csatornalefolyókból kiáramló esővíz elvezetése lenne még fontos feladat.

A főépület teljes rehabilitációja során többek között a következő munkálatokat végeznék el: a belső előszoba alapjának felújítása, a kipárolgások megszűntetése. Ablakcsere, hőszigetelt ablakokra. Teljes cserépcsere, a tető renoválása. Az iskola külső falának renoválása, szigetelése, meszelése, a belső terek teljes körű felújítása. Mindezek mellett a belső udvar is teljes felújításon esne át, az elképzelések szerint egy megfelelő szabadtéri sportpályát is kialakítanának.

Épülhet az 1,7 km-es terelőút

Májusban vált egyértelművé, rendkívül fontossá vált a Halálkanyar és Pál Lajos kertje között haladó 1,7 km hosszú mezőgazdasági út felújítása. Hiszen a faluközti utak aszfaltozását végző szászrégeni Probicons Kft. májusban átiratban jelezte a községházának, hogy az elvégzett munkálatokra nem tud szavatosságot vállalni azokon a szakaszokon, ahol eddig a teherforgalom zajlott a településen. A kivitelező által küldött dokumentum az Egervára és Köves utcákat említette, kitérve arra, hogy ezen útszakaszok nem úgy voltak tervezve, hogy ezt a típusú közúti forgalmat, az általa jelentett többletterhelést megbírják. A cég felhívta a községháza figyelmét, amennyiben a felújítás befejezése után is az említett utcákon zajlik a teherforgalom, nem áll módjukban szavatosságot vállalni az általuk végzett munkáért.
A községháza már két évvel ezelőtt megterveztette az említett mezőgazdasági út felújítását, amely a község nyugati oldalán felújított mezei úttal kiegészülve megfelelő alternatívát kínálna a teherforgalom számára. Az 1,7 km-es szakasz makadám út felújítási költsége eléri a 600 ezer lejt, ebből egyelőre 100 ezer lejt tud biztosítani az önkormányzat. A hiányzó forrásokkal kapcsolatban még zajlanak az egyeztetések. Ami biztos, a testület ma reggel elfogadta a mezőgazdasági út kivitelezési szerződését, a csíkszeredai Impex-Aurora Kft. napokon belül elkezdheti a munkálatot.

Szintén a reggeli ülés napirendi pontjaként hagyta jóvá a testület a Gosmad önkormányzati kft. új adminisztrátorának kinevezését a csíkrákosi Fodor Erzsébet személyében.

Szólj hozzá!